A kormánycsapágyak és beszerelésük

Itt az újév és hogyan lehetne jobban kezdeni egy évet, mint egy ígéret teljesítésével, így most itt van a beígért folytatás, és az első valós szerelési tanács. Ezúttal a kormánycsapágyak szabványairól beszélünk egy kicsit majd be is szereljük őket. Jó hír, hogy a modern bmx-eknél majdnem csak egyféle csapágyban kell gondolkodni, és a beszerelésük sem egy ördöngösség, de ne szaladjunk ennyire előre. Szabvány ügyben manapság a 45X45 fokos, integrált kormánycsapágyak terjedtek el. Integrált, ami helyesebben fél-integrált, mert a valódi integrált rendszereknél a golyópálya már a fejcsőben van kialakítva, itt pedig a csésze egyben van, a csapágy részét képezi, de a köznyelvben ez integrált ként terjedt el bmx körökben.

Íme, a hagyományos beütős, nem integrált kormánycsapágyas szett beszerelve. A régebbi vázak, és az olcsóbb komplett kerékpárokon találkozhattok még ilyenekkel.

 Ennek az integrációnak megvan az a nagy előnye, hogy nem kell már a csészék, a fejcsőbe való beütésével foglakozni, mint néhány évvel ezelőtt, vagy ahogyan még sok MTB kerékpárnál továbbra is szokás. Az integrált könnyebb és egyszerűbb, tehát érthető, hogy kivétel nélkül minden gyártó átvette mára.

És így néz ki az integrált kormánycsapágyas magoldás. Letisztultabb, kisebb súlyú és könnyebb szerelni, ezért is terjedt el széles körben.

Fontos azért még figyelmet fordítani arra, hogy nem minden integrált bmx kormánycsapágy egyforma méretű. Alapvetően létezik a 36x45 fokos, ami a csapágy peremének a dőlésszögét jelöli, és 41 mm az átmérője. A másik, és széles körben elterjedt variáns a már említett 45x45 fokos, ami 41.8 mm-es átmérővel bír és tökéletesen megegyezik az országúti kerékpároknál használt Campagnolo-szabványú csapágyakkal.

Egy igazán régi megoldás. 1”-os nyakú villával párosított, menetes kormánycsapágy. Ilyet manapság már nem használnak. Ha ilyet látsz egy mai bmx-en akkor távolról kerüld el.

A 36 fokos verziót igazán csak néhány Eastern váznál használtak régebbi szériáknál. Fontos, hogy csapágy és vázvásárlásnál meggyőződjünk róla, hogy mindkettő kompatibilis egymással, mert a 36 fokos csapágyat be tudod szerelni a 45 fokos vázba, de az gyakorlatilag már a használat első napján széttörik, mivel kisebb is, meg nem is fekszik fel rendesen. Szerencsére a 45 fokos csapágy nem megy bele a 36-os vázba. Erre mindenképpen figyeljetek oda vásárláskor!

Bal oldalt a 36x45, jobb oldalt a 45x45 fokos csapágy. Ránézésre szinte semmi különbség, a porvédők színének semmi jelentősége.

Most hogy megvan a megfelelő vázunk, választottunk hozzá egy szimpatikus villát és egy kompatibilis csapágyat, itt az ideje a három alkatrészt összeszerelnünk!

           

Először is győződjünk meg róla, hogy minden alkatrészt megvan a szettben. Találnotok kell itt 2 db csapágyat, egy gyűrűt, amit a villára kell ütni, egy másik gyűrűt a csapágy központosítására és egy porvédő kupakot. (Néhány szettnél, mint pl. a Fly-nál a központosító és a porvédő egy darabból van kialakítva.) Néhány szetthez még hézagoló is vár, amit a stucni alá tudtok beszerelni, ha szükség van rá.

Első lépés. Fogjuk azt a csészét, amit a villára kell ütni. Abban az esetben, ha villánk olyan típusú ami „csak integrált kormánycsapággyal használható”, akkor ez a lépés kihagyható, mert erre a gyűrűre sem lesz szükség, a villára már gyárilag kialakították a 45 fokosan felfekvő csapágy részt.

Bal oldalt az integrált, jobb oldalt a „ráütős” csapágycsésze.

Csúsztassátok rá a csészét a villanyakra.

 Ezután két lehetőség van. Az egyik az, ha van egy kisebb bevágás a csészén, akkor egész egyszerűen kézzel, kisebb erő befektetésével rá tudjátok tolni a nyakra és rá fog feszülni. Ha nincs ilyen bevágás, akkor sajnos rá kell ütni. Létezik erre célszerszám is, de valószínűleg ez keveseteknek van otthon így a legcélszerűbb egy gumikalapáccsal, vagy egy kisebb méretű fémfejű kalapáccsal óvatosan, körbe-körbe ráütögetni.

Az is jó megoldás lehet, ha van egy nagyobb kivágású villáskulcsod, amit közdarabként használva, nyugodtan lehet püfölni a kalapáccsal, de egy régi, már tönkrement csapágy is hasznos lehet ilyenkor, amit ráteszel, és azt ütöd a kalapáccsal. így nem sérül a csésze, ami leggyakrabban puha alumíniumból van.

A következő lépésben pedig fogod a jól megtisztított, fém tiszta felülettel rendelkező vázat. Fontos, hogy jól megtisztogassuk ezt a részt, mert, ha festékmaradékos, vagy koszos zsírral borított a felület akkor rendkívül idegesítő, recsegő hangot adhat ki a csapagy a használat során.

A csendesen üzemelő integrált kormánycsapágy titka a tiszta felület és zsír, amivel kicsit se spóroljunk itt! Kenjük meg bátran. Jót tesz az illeszkedésnek és nem engedi be a koszt sem, így nem kezd el recsegni a csapágyunk idővel.

A következő mozzanat, hogy a jól bezsírozott vázba (a kép ne tévesszen meg, rakjátok tele rendesen zsírral) egyszerűen beletesszük a csapágyat, ami a zsír ragadós képességének köszönhetően a helyén is marad.

Csúsztassuk a villát a vázba, de vigyázva, nehogy a nyakkal kilökjük a felső csapágyat.

A következő alkatrész, amire szükségünk van, az így néz ki. Ezt a darabot fogjuk a villa központosítására használni, és minden esetben van rajta egy bevágás.

Egyszerűen csúsztassuk rá a villanyakra és toljuk be a helyére. A zsírral itt is bőségesen bánhatunk, csak jót tesz neki!

Következő lépésként tegyük rá a porvédő kupakot a tetejére. Legtöbb esetben, ezekben belül van egy gumigyűrű, ami a szigetelés miatt került bele. Emiatt egy picit szorosan csúszik rá, de egy kis zsír itt is gördülékennyé teszi a dolgot. Egyszerűen rátoljuk és már kész is!

Tulajdonképpen el is jutottunk a beszerelés végéhez, de opcionálisan beszerelhetünk még hézagoló gyűrűket is a stucni alá, amivel a kormányunk magasságát tudjuk növelni.

Ééés kész! Ne feledkezzünk meg arról, hogy alaposan megtisztítsuk a villanyakat ezután a zsírtól, mert ha zsíros marad, akkor könnyebben elfordul majd rajta a stucnink, amit senki sem szeretne.
Ezután már csak rácsúsztatjuk a stucnit és előfeszítjük a csapágyat.

A következő részben a kormányok és a stucnik környékén nézünk szét, és természetesen be is szereljük őket!

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."