Mennyibe került az OQS???? 11

Még mindig nem derült ki mennyibe kerültek a pályák külön-külön. Annyit tudni, hogy a rendezvény összköltségvetése
Bruttó  6.149.107.854 Forint !!!
 

Az Utcai Sportok Olimpiai Fesztiválja, azaz a 2024. június 20-23. között megrendezett Olympic Qualifier Series versenysorozat 2. budapesti állomása kapcsán feltett kérdésére tájékoztatjuk, hogy a korábbi választ fenntartjuk, a rendezvény költségeinek elszámolása még jelenleg is folyamatban van, az elszámolás várhatóan 2025. augusztus 31. napjáig lezárul.

Jogorvoslati tájékoztató:

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16 - 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Türelmét köszönve, 

Üdvözlettel,

Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.

 

 

Tisztelt Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség

Köszönöm válaszukat, legkésőbb szeptember 1-én jelentkezem, hátha nem küldik el automatikusan a már több alkalommal kért adatokat. Remélem nem jön közbe már semmi, és teljesül a határidő.
 
Tisztelettel
Marics Tamás

 

 

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."