Mennyibe került az OQS????

2024. július 17-én közérdekű adatigénylést küldtem az OQS szervezőinek, hogy megtudjam mennyibe került a rendezvény. Vagyis mennyi pénzt költöttünk el arra, hogy utána ne maradjon itt semmi. Ugyanis a pályát-pályákat utána kidobják a „szemétbe”
Az én alapgondolatom, és remélem ezt minden épeszű sportoló és nem sportoló is így gondolja, hogy ha választani kell két opció között

1. Szervezzünk egy nagy olimpiai vállogató versenyt 
több száz külföldi indulóval, amit sportáganként csak egy hazai induló vehet részt, és a verseny után mindent dobjunk ki a szemétbe.

2. Nem kell a verseny, inkább a versenyre szánt pénzt vagy annak egy részét, költsük inkább egy mindenki által egész évben használható, világversenyekre való felkészülésre alkalmas pályára.

(a 2. opció kevesebbe is kerül!!!!)

akkor fel sem merül, hogy ne a 2-ra szavazzanak.


Elég nagy felháborodás lenne, ha az úszó vb után a sok-sok 10 milliárdból felépített Duna Arénát szépen elbontották volna. A verseny szervezését-lebonyolítását nem tudtam hivatalosan ki intézte, ezért két címzettje volt a levelemnek a NOB (Nemzeti Olimpiai Bizottság) és az NRŰ (Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség)

A válasz és a kért adatok augusztus elsején megérkeztek. Elsőként a Magyar Olimpiai Bizottságtól, amiben tájékoztatnak, hogy a rendezvénynek nem ők voltak a lebonyolítói.

 

Pár perccel később, meg is jött az Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség levele is, benne a számokkal és szerződések másolatával.

Folytatás holnap…

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."