Olimpiai Kvalifikációs Sorozat

Tisztelt

Fábián László (főtitkár – Magyar Olimpiai Bizottság)
Gyulai Zsolt (elnök – Magyar Olimpiai Bizottság)
Schmidt Ádám (sportért felelős államtitkár – Honvédelmi Minisztérium)
Fürjes Balázs (Nemzetközi Olimpiai Bizottság)
Falvai Mátyás (vezérigazgató – Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség)

Magyarország rendezi 2024. június20-23 között az Olimpic Qalifier Series versenysorozatot második fordulóját. A nemzetközi versenyen BMX, gördeszka, breaktánc, és falmászás sportágak versenyzői mérhetik össze tudásukat.
OQS

2017-ben a FISE versenysorozat egyik állomásának adtunk otthont a Kopaszi-gáton, rá két évre pedig a World Urban Gamesnek a volt Nagyvásártelep helyszínén. Ez a két, részben extrémsport esemény összesen 4,4 milliárd forintba került. A két verseny után a pályák elbontásra kerültek.
FISE
WUG

Az Olimpic Qualifier Series esemény után tudomásom szerint a sportpályák ugyancsak elbontásra kerülnek. Egy ilyen szintű verseny után a pályáknak maradniuk kellene, mint ahogy sok nagy hazai rendezésű világverseny esetében is történt. (pl. vizes VB, atlétikai VB, labdarugó EB, Forma-1 és sorolhatnám még, összességében több 100 milliárd forint lett rájuk költve)Ahhoz, hogy a fent említett sportágak hazai versenyzői fejlődni tudjanak, hogy új fiatalokat tudjunk megszólítani és megtartani, egy egész évben használható, nemzetközi színvonalú pályára lenne szükségünk.

Egy olyan hazai rendezésű világverseny, ahol elbontják a pályát az nincs a hazai sportolók hasznára. Egy ilyen versenynek, ha már az állam pénzt költ rá, akkor legyen az a minimum hozadéka, hogy a versenyzőknek marad a pálya, hogy a jelenlegi, de leginkább a következő korosztály fejlődését elősegítjük. És ebben az esetben négy olimpiai sportról beszélünk. Négy olyan olimpiai sportról, ahol a versenyzők sajnos mostoha körülmények között tudnak felkészülni bárminemű nemzetközi megmérettetésre, és így az eredmények, olimpiai kvóták megszerzése csak álom marad. Hasonlat képen olyan, mintha Hosszú Katinka egy felfújható gumimedencében, a labdarugó válogatott pedig egy fákkal teli domboldalon tudna csak edzeni.

Az OQS verseny költségvetésének töredékéből fel lehetne építeni ennek a négy olimpiai sportnak nemzetközi minőségű sportpályákat. És ez használna igazán ezeknek a sportnak, a jelenlegi, de még inkább a következő korosztályok versenyzőinek, hogy ők is megfelelő minőségben és körülmények között tudjanak felkészülni nemzetközi versenyekre, ahol képviselhetik majd az országot.

Kérdésem az lenne, hogy egy olimpiai sporthoz méltó felkészülési pálya biztosítása nem lenne-e racionális igény ezen sportok részére, ha már milliárdokat költünk el erre a rendezvényre?
Hozzunk az országa ilyen rendezvényeket, költsünk rá sok pénzt, de tegyük ezt úgy, hogy a jövő nemzedéke is profitálhasson belőle.
Az adott sportok szövetségeit pedig kérném, hogy minden lobbi erejüket vessék be ennek a célnak az elérése érdekében. Akár külön-külön pályáért, de egy több sport befogadására alkalmas multifunkcionális létesítmény lenne a legjobb, ahová akár még több rokon sport képviselőit is be lehetne integrálni.

Tisztelettel
Marics Tamás
Ride.hu

A levelemet a további címzetteknek is elküldöm, hátha a négy sport vezetői együttes erővel el tudnak érni valami pozitív változást.


BMX
Magyar Kerékpáros Szövetség
www.bringasport.hu
Vizer Barnabás - főtitkár
Princzinger Péter - elnök
Város Viktória - alelnök
https://www.facebook.com/
bringasport


Gördeszka
Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség
www.moggsz.hu
Lugosi László – elnök
Takács -Kiss Márta – elnökségi tag, a gördeszka szakág elnöke
https://www.facebook.com/
profile.php?id=100064520902986

Falmászás
Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség
www.mhssz.hu 
Kandrács Ildikó - elnök
Pintér László - Sajtó- és médiakapcsolat
https://www.facebook.com/
MagyarHegyesSportmaszoSzovetseg

Break
Magyar Táncsport Szakszövetség
www.mtasz.hu
Zsámboki Marcell István - elnök
Fodor Lajos - Break szakág versenysportjáért és versenybírói testületeiért felelős elnökségi tag
https://www.facebook.com/
groups/210603922416993

 

 

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."