Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság levele - Tatabánya


Ezt a kis cuki levelet kaptam. A válaszomat a levél után olvashatjátok

Tisztelt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

 

Az Önkormányzatnak első levelemet január 10-én vasárnap írtam, erre február 25-én jött válasz (46 nappal később) itt a 46 nap csak 45, mert a levelet 11-én hétfőn olvasták csak el.

A válaszlevelűkben 45nap haladékot kértek, de ennek ellenére 49 nappal később április 14-én kaptam választ. A kérdéseim többségére a válaszok semmitmondóak és konkrétumok nélküli általános mellébeszélés volt a jellemző. A 6. pontban feltett konkrét kérdésemre miszerint mennyibe került a skatepark azt a választ kaptam, hogy az összeg megtekinthető a Közbeszerzési Hatóság nyilvános adatbázisában. De, hogy ez milyen néven, milyen sorszámmal, vagy egyáltalán, hol, hogyan és merre, arra semmi konkrétum. Ekkor felhívtam a jegyzőt, aki egy idő után eljátszotta a hűlyét, hogy nem hall és meg fog szakadni a vonal. Majd 15 perc folyamatosan hívtam, ami után kaptam egy SMS-t hogy fel fog hívni csak most megbeszélésen van. Kicsivel később visszahívott a jegyző, és elmondtam neki, hogy kellene nekem valami konkrétabb, amivel megtalálom a skatepark árát. Megnyugtatott, hogy a nap folyamán felfog valaki hívni az önkormányzatból és kapok egy pontosabb infot, hogy hol, hogyan és milyen néven keressem. Ehelyett egy emailt kaptam egy linkkel, amiben a teljes Tatabányai Millenniumi Közpark fejlesztésének teljes végösszege volt látható. Kétlem, hogy a beruházás árajánlatában nem voltak részletezve, csoportosítva az összegek.

https://kereso-core.kozbeszerzes.hu/megtekintes/kozbeszerzes/64405/

Mivel ez nem válasz, a közérdekű adatigénylésben feltett kérdésemre, így ismételten panasszal élnék az önkormányzat felé önöknél.

Továbbá egy újabb közérdekű adatigénylést intéztem az önkormányzat felé, konkretizálva a kérdést, miszerint:

1. Mennyibe került a Milleinnumi Közparkban található skatepark (gördeszka-görkori-BMX pálya) felújítása? Külön kiemelve csak a skatepark új elemeit (ugratót/rámpák/korlátok) Pontos összeg forintban.

2. Mennyibe került a régi felújítás előtti skatepark? Külön kiemelve csak a skatepark (gördeszka-görkori-BMX pálya) elemeit (ugratót/rámpák/korlátok) Pontos összeg forintban.

 

Továbbá kérnék önöktől egy hivatalos állásfoglalást, hogy a közérdekű adatigénylésre hivatalosan mennyi időn belül kell választ kapnom illetve, hogy ez az időt hányszor és hány nappal lehet meghosszabbítani.  Amikor telefonon beszéltem az egyik kollégájukkal akkor nekem azt erősítette meg, hogy 30 nap és ezt egyszer 15 nappal lehet meghosszabbítani.

Minden az önkormányzatnak/jegyzőnek írt levelemet az első panaszom óta önöknek is elküldtem.

 

Tisztelettel
Marics Tamás
főszerkesztő
ride.hu

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."