Bonyhádi skatepark - a sztori

Október végén kaptam egy emailt, hogy próbáljam értelmezni ezt a tervet.

 

Hát remélem a tervező anyukája csuklott, mert igen sokat emlegettem. Rákerestem a képre és feldobta Bonyhád város hivatalos újságját és FB oldalát.  Gondoltam majd jól odaírok és megmondom, hogy: Tesó ne máááááá ez nem pálya. De megelőztek nagyon sokan, és volt pár igen cifra véleménynyilvánítás is, megjegyzem teljesen jogosan.  Közben kaptam fényképet is az elkészült pályáról és egymás mellét éve a tervekkel nincs semmi kifogásolni való benne, ami a terven szerepel, az van ott a való életben is. Csak ugyebár a terven szereplő valami is értelmezhetetlen, így az elkészült pálya szintúgy.  

Lehet ez nem tűnt fel senkinek, akik tervezték, kivitelezték, de ez a pálya annyira használható, mint egy lejtős focipálya, vagy egy víz nélküli medence. Jó-jó annak, aki még soha nem látott ilyet, de aki már látott esetleg már használt is az csak fogja a fejét, hogy mi is akar, ez lenni. Amellett, hogy teljesen értelmezhetetlen a pálya, bonuszként baleset és életveszélyes is. Időközben a város oldaláról az FB post el lett távolítva a sok negatív hozzászólás miatt. Viszont nagyon kíváncsi lettem, hogy jött létre ez a „remekmű” kik és miért alkották meg, milyen ötlet által vezérelve, vagyis ez inkább lázálom lehetett, mert ép ésszel ilyet nem tervez senki.
És ekkor pattant ki a fejemből, hogy mivel közpénzből épült így jogom van megtudni az árát. 
Írtam is az önkormányzatnak egy levelet

 

 

KÖZÉRDEKŰ ADATIGÉNYLÉS

Tisztelt Bonyhád Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- Bonyhád város Ifjúsági parkjában létesült skate pálya létesítésének (tervezés, kivitelezés, földmunka, betonalap, skate pálya elem, padok) végösszegét.
- Tervező és/vagy kivitelező cég nevét, illetve milyen referenciák alapján lett ez a cég kiválasztva, továbbá a gördeszka, görkorcsolya, BMX sportokból volt-e valaki, aki a terveket jóváhagyta esetleg a véleményét kikérték és részesültek-e ezen személyek bármilyen pénzbeli juttatásban.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. november 4.

Üdvözlettel:
Marics Tamás
főszerkesztő: ride.hu

 

 

Biztosra mentem, mert több címre is elküldtem a levelet, gondoltam lesz köztük olyan, akinek ez beletartozik a munkakörébe.

Város hivatalos info oldla
polgármester
jegyző
aljegyző
városi főépítész
műszaki osztály
pénzügyi osztály
városfejlesztési és jogi osztály

Ilyen levelet te is írhatsz, 15 napon belül válaszolnia kell az adott hivatalnak. Ha nem teszik, akkor bíróságra mehetsz és kikell adniuk a kért adatokat.   A szövegben csak ki kell cserélni az aláhúzott betűs részt és bárki megtudhatja mi mennyibe került.
Már kezdtem aggódni, hogy nem jön válasz, erre tegnap ezt találtam az email-ek között. 3 fénykép el kiegészítve.

 

 

Tisztelt Marics Tamás!

Hivatalomhoz érkezett közérdekű adatigénylésével kapcsolatban az alábbiakról
tájékoztatom:

1.) A létesítés végösszege: 1.845.611,- F
2.) Tervező nem volt. Kivitelezőt Bonyhád Város Polgármesterének és
Jegyzőjének együttes utasítása a közbeszerzési törvény hatálya alá nem
tartozó beszerzésekről szóló 1/2015. (II.16.)  utasítása alapján került
kiválasztásra, a legalacsonyabb árajánlatot adó Kaiser József egyéni
vállalkozó földmunkát és kavicságyat készítette el, a Pannon Padló Kft.
térbeton kialakítását végezte, míg az eszköz bevizsgálását a Precíz Kft.
végezte, Pfeifer János egyéni vállalkozó a felülvizsgálat során keletkezett
hibajavításokat (lemezburkolat) végezte el.

Tájékoztatom továbbá, hogy az eszköz 2010-ben készült, az akkor még működő
Arany János Általános Iskola udvarára. Az iskola megszűnése óta az eszköz a
létesítmény egyik tárolójában volt. Kersák Tamás képviselő kezdeményezésére
lett az eszköz újra hasznosítva az Budai Nagy Antal utcai Ifjúsági parkban.
Az eszköz nem rendelkezett tanúsítvánnyal, így a használat előtt a
szabványnak való megfelelőségi ellenőrzését elvégezték, az egyedi
megfelelőségi tanúsítvány elkészítése folyamatban van. A költség az eszköz
telepítésének (ágyazatának) költségét, a felülvizsgálat díját, valamint a
felülvizsgálat miatti felújítási költséget tartalmazza.

Üdvözlettel,

Dr. Puskásné dr. Szeghy Petra
jegyző

Bonyhád Város Önkormányzata
7150 Bonyhád, Széchenyi tér 12.
tel.: 74/500-200, fax: 74/500-280
e-mail: jegyzo@bonyhad.hu

Hát, mint mondjak, megtudtam mennyibe került, de ép ésszel még mindig nem tudom felfogni, hogy ez a valami senkinek nem tűnt fel, hogy használhatatlan, és legfőképp balesetveszélyes?  Teljességgel ellentmond a józanésznek és a logikának a pálya és a rajta elhelyezett elem. Szerencsére a padok már nem szerepelnek a képeken. 
Továbbra sem értem, hogy egy ilyen pálya tervezésénél nem kérdeznek meg senkit, aki már látott legalább TV-ben deszka/kori/BMX pályát, versenyt, sportolót???  Jobb lett volna ezt a szörnyet nem elővenni, hanem hagyni ott szétrohadni ahol az elmúlt években tárolták, annak több haszna lett volna. 
Tisztelt Önkormányzat (ok) mielőtt egy ilyenre rászánnák magukat (az esetek 90%-ában önkormányzati/ parlamenti választások évében) legalább a településen kérdezzék meg a sportolókat. Sportolókat és ne Pistikét, aki 6 éves és műanyag kis motorral közeledik.  De ha szakmai segítség kellene, akkor keressék meg a Magyar Kerékpár Szövetséget és kérjenek egy BMX sportolót, hogy mondja el a véleményét.



 

 

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."