VI. BMX / Roller Jam Session - VERSENYFELHÍVÁS -

Időpont: 2018.július 28. szombat
 
Helyszín: Szank, Halasi u. 26. (Sportpálya)
 
Leírás
 
A VI. BMX és Roller Jam Session-re kerül sor 2018. július 28-án a szanki Sportpályán.
A 2013 óta minden évben megrendezésre kerülő verseny szervezését az akkor még csak 14
éves, de annál ambiciózusabb helyi diákok kezdeményezték, akik ma is rendszeres látogatói
a 2011 őszén átadott pályának. A verseny az elmúlt öt év alatt egyre nagyobbra növekedett,
a tavalyi évben már több, mint ötven nevezőnk volt, az ország távolabbi pontjairól és
határon túlról is érkeztek fiatalok. Hiszünk abban, hogy minden évben egy kulturált
közösségi keretek közt zajló szórakozási alkalmat sikerül teremtünk a fiataloknak.
 
Nevezési feltételek:
 
A versenyre nevezni park műfajon belül roller, amatőr BMX és profi BMX
kategóriákban lehet.
A versenyre 8 éven aluliak nem nevezhetnek, 8 és 14 év közötti versenyzőknek csak
szülői felügyelet mellett tudjuk biztosítani a részvételt, 18 év alatti személyek pedig csak
szülői engedéllyel vehetnek részt a versenyen.
Minden nevező egy kategóriában versenyezhet, aki az előző évben amatőr
kategóriában helyezést ért el, idén már csak profi kategóriában indulhat! Ha a gyakorlás
során a nevező tudását a zsűri úgy ítéli meg, akkor amatőrből profi kategóriába helyezhetik
át.
Idén július 26-ig lehetőség lesz kedvezményes online előnevezésre, mely esetén a
nevezési díj 500 Ft.
 
Fizetésre és helyszíni nevezésre roller kategóriában a rendezvény napján 9:00 és
10:00 óra között, BMX kategóriában 12:00 és 13:00 óra között lesz lehetőség. A helyszíni
nevezés díja 1.000 Ft. A nevezési díjról a szervező nyugtát állít ki, számla igényeteket, kérlek
előre jelezzétek a szervezőknek!
 
Verseny menete:
 
A versenyen a speaker felszólítására kezdhet minden versenyző. A selejtező körök 1
percesek, mely során a versenyzők hármas csapatokban fognak indulni. A kört egyszer
ismételjük. A ridereket a zsűri 100-as skála alapján pontozza, figyelve a trükkök nehézségét,
a hibákat és a stílust. A döntőbe kategóriánként a legjobb 10 rider jut be. A döntőben a
versenyzők már egyesével fognak indulni, mindenkinek 1 perce lesz arra, hogy teljesítsen. A
kört itt is egyszer ismételjük, illetve az 1 perc végén egy utolsó trükkre van lehetőség,
melyet 3-szor ismételhetnek meg. Kategóriánként három helyezettet díjazunk.
 
Zsűri:
 
A szervezők által a fő támogatók közül felkért 4-5 fős társaság, akik szubjektív
pontozással döntik el a verseny rangsorát. A zsűri olyan ülőhelyet kap, ahonnan kiválóan
belátja a pályát, tevékenységükben senki nem zavarhatja.
Értékelés szempontjai:
 
- Trükkök nehézsége és kockázati tényező
- Változatosság, kreativitás, egyediség
- Stílus, pontosság, mozgáskoordináció, levegőben töltött idő
- Pálya és elemek kihasználtsága
- Lendület, sebesség
 
Pályahasználati szabályok:
 
- A pályát csak rendeltetésszerűen szabad használni!
- Más típusú kerékpárral a pályára menni tilos!
- A nézők a pályára nem mehetnek be.
- A görpálya elemei alá bebújni, és ott tartózkodni tilos!
- A balesetek elkerülése érdekében a görpályát egy időben maximum 10 fő
használhatja.
- A pályára mobiltelefont, szemüveget, italos üveget, hosszú sálat, és egyéb
balesetveszélyes tárgyakat bevinni tilos és életveszélyes!
- Fejvédő használata kötelező!
- Szeszes italt, illetve kábítószert fogyasztani, illetve azok hatása alatt a pályára lépni tilos!
- A pálya területén a dohányzás és nyílt láng használata tilos!
- Esős idő esetén a pálya nem használható! Ha verseny közben eredne el azeső, akkor a
zsűri a selejtező körökben elért pontok alapján hirdet eredményt, ha a verseny elején,
akkor a szervezők egy későbbi időpontot jelölnek ki a verseny megtartására.
 
A Pályahasználati szabályok minden résztvevőre és látogatóra kötelezően érvényesek! Aki
magatartásával lehetetlenné teszi a versenyzést, illetve megszegi a pályahasználatban
leírtakat, a szervezők vagy a zsűri közös döntése alapján azonnal eltanácsoljuk a versenytől!
A verseny során egészségügyi személyzet rendelkezésre áll .
 
Programterv:
 
9:00 Roller nevezés, gyakorlás
10:00 Megnyitó
10:15 Roller döntő
11:30 Roller eredményhirdetés
--------------------------------------------------------------------
12:00 BMX nevezés, gyakorlás
13:00 Megnyitó
13.15 BMX selejtező
17.00 Amatőr döntő
18:00 Profi döntő
19.00 BMX eredmény-hirdetés
-----------------------------------------------------------
20.00 Afterparty, Bunny hopp contest
 
Szállás
Szállás korlátozott számban (3 db négyágyas szoba) rendelkezésre áll a pálya melletti
Sportszállón. A szállás díja: 2.500 Ft / fő / éjszaka
Részletek: https://www.facebook.com/szankszallas
Foglalás: Tóth-Deme Anett (70/412-0881)
 
A rendezvényen a látogatókról készült kép- és hangfelvételt a szervezők a rendezvény
promóciójában szabadon felhasználhatják. Mindenki, aki belép a rendezvény területére ezt
elfogadja és semmilyen jogi követeléssel nem élhet a szervezők felé.
 
A pályán őrizetlenül hagyott tárgyakért az üzemeltető felelősséget nem vállal.
 
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják, kedvezőtlen időjárás esetén utólag
jelölnek ki időpontot!
 
Kapcsolat
 
Nevezés, szállásfoglalás, protokoll, pénzügy
Tóth-Deme Anett : https://www.facebook.com/tdnetti
 
Program, toborzás, versenyszabályzat
Ficsór Olivér: https://www.facebook.com/oliver.ficsor
 
Esemény, online nevezés:
https://www.facebook.com/events/455092831559369/



 

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."