Miért csak egy versenyzőt nevezett a BMX Eb-re az MKSZ??

Az MKSZ (Magyar Kerékpáros Szövetség) levele az Eb kapcsán, nekem eléggé mellébeszélésnek tűnik. Több mondatnál kikerekedett a szemem, de ami nekem nagyon fura volt, az ez a mondat:      

Többen is kifejezték közülük a versenyzési szándékukat is és többen is közülük nagyon szépen teljesítettek az elmúlt időszakban.

Kíváncsi voltam kik ezek a többek, én személy szerint csak egy emberről tudtam, ezért megkérdeztem minden UCI ponttal rendelkező hazai versenyzőt. Az MKSZ október 28-án hirdette ki a keretet, és a nagyon rövid határidőre, meg egy csomó más nevetséges kifogásra hivatkozva, a lehetséges 2+1versenyző helyett, csak egy versenyzőt neveztek be. A benevezett versenyző Krausz Kristóf, aki messzemenőkig megérdemli az eredményei alapján, hogy ott legyen az Eb-n. És le a kalappal Kristóf idei teljesítménye előtt.

A pontok nem fedik a tényleges UCI világranglistát, mert egy spanyol verseny (2021.08.06-08.  Vigo-ban megrendezett O Marisquino BMX) pontjai, a mai napig nem kerültek még fel az UCI oldalára, amit én már többször jeleztem is nekik, de az MKSZ szerintem még mindig nem. Krausz Kristóf és Újváry Zoltán szereztek ott pontot, zárójelben odaírtam, mennyi pontot kellene még kapniuk.

Irtál-e emailt vagy jelezted-e valahogyan, hogy indulnál az Eb-n?

Újváry Zoltán (UCI 29. hely) 280 pont (+50 pont)
 - Október 20-án jeleztem, hogy indulnék az Eb-n. Minden költséget magamra vállalva.

Ficsór Kornél (UCI 46. hely) 200 pont
- Én nem írtam neki külön emailt.

Krausz Kristóf (UCI 58. hely) 180 pont (+70 pont)
- Nem mi írtunk, ők kerestek meg.

Szepesi Tibor (UCI 95. hely) 110 pont
- Igen

Zöld Gergő (UCI 117. hely) 90 pont
- Én nem írtam ilyen emailt.

Vukman Márk (UCI 133. hely) 70 pont
- Nem jeleztem, nem lett volna rá már szabadságom, plusz saját zsebből drága lett volna.

Náhlik Péter (UCI 145. hely) 50 pont
- Én kb. nem is tudtam az Eb-ről…

Becsei Ádám (UCI 161. hely) 30 pont
- Én fix nem írtam neki emailt. Meg le vagyok sérülve sajnos szeptember óta.

Gyurán Márton (UCI 183. hely) 20 pont
-Én nem is tudtam, hogy van ilyenre lehetőség. Szóval én biztos nem.

Novák András (UCI 200. hely) 10 pont
- Én nem jeleztem.

Egyik-másik választ helyenként szerkesztenem kellett, mert tartalmaztak nagyon csúnya szavakat is. Ezeket a jó neveltetésem, és a visszafogott stílusom miatt, inkább nem írom le. Mert, még saját magamra is megsértődnék.

És akkor nézzük pontosan, mit is irt az MKSZ az Eb-vel kapcsolatban az egyesületeknek, versenyzőknek.
 

Tisztelt Egyesületi vezetők! Kedves Sportolók!

Tájékoztatni szeretnélek Titeket a 2021-ez UEC Freestyle Park Európa Bajnokság kapcsán. 

Az elmúlt héten egyhangú döntést született a versenyen való részvételéről Magyarországnak és egyben a delegált személyt illetően is. 
Kik hozták meg ezt az egyhangú döntést?
A regisztrációhoz és vízum ügyintézéshez rendkívül rövid idő volt adva és ehhez képest nagyon sok mindent kértek. Versenyt futva az idővel sikerült minden kérést megfelelően teljesítenünk, elfogadták a regisztrációnkat és a versenyzőnk személyét is. A Szövetség döntése szerint 2021-ben Krausz Kristóf képviseli az országot. Döntésünk többrétű és komplex mérlegelés alapján zajlott. 
Ha egy személyt tudott nevezni az MKSZ, akkor az országnak járó kvóta szerinti második illetve, az esetleges harmadik személyét miért nem?
Kristófnak születtek erre az évre a legkiemelkedőbb eredményei. U17-es Bajnok lett a FISE Xperience-n. Megnyert az E-FISE Juniort
Egyik sem UCI verseny, és nem számít bele semmilyen UCI pontversenybe (ob, eb, vb, olimpia)
És számos egyéb kiváló eredményt tudhat magáénak.
Bezzeg a többi eredményét, ami UCI verseny volt, nem sorolták fel.
Na majd én segítek, ha már az MKSZ-nek nem megy:
OB 2. hely
Pannonian Challenge 9. hely
Madrid Urban Sports 13. hely  (csak a 10. helyig jár pont C1-es versenyen)
O Marisquino BMX 7. hely (még mindig nem szerepel az UCI rangsorban a verseny eredménye, annak ellenére, hogy augusztus 8-án volt.  És tudtommal az MKSZ sem nagyon erőlteti semmilyen formában, hogy felkerüljenek a pontok)
Ismerjük a teljes éves felkészülését. Ami olyan részleteket is magában foglal például, hogy nyugodtan állunk a dopping és egyéb vizsgálatok elé. 
Hop-hop, ez itt egy esetleges burkolt dopping/drog vád a többi versenyző vagy versenyzők felé?
Mivel erre az évre nem hirdettünk válogatott keretet, hivatalosan nem állt fel rangsor a versenyzők között.
És miért nem lett hirdetve? Ez nem dolga, feladata a szövetségnek/szakágnak? Ezen dolgok elmaradása, az ilyen feladatok el nem végezése, teljesen természetes ügymenet az MKSZ-nél, és szankciók nélkül marad? Normális cégeknél ilyenkor megköszönik az eddigi közreműködést, és szépen mehetsz keresni másik munkahelyet. Ha nem tudod elvégezni a munkádat, akkor alkalmatlan vagy rá. 
A BMX Ob szerintem eléggé hivatalos rangsor, amit esetleg lehetne is figyelembe venni, vagy az UCI ranglistát. Október 28-án azzal jönni, hogy nem lett hirdetve válogatott keret, az eléggé öngól, tekintve, hogy október 28. eléggé az év vége felé van már. Szerény tanulmányaim és számításaim szerint, október előtt pont 9 hónap van, vagyis közel 300 napig nem nagyon zavarta az MKSZ-t ez az apró probléma.
A világért sem akarom megzavarni az MKSZ munkáját, nehogy a nagy kapkodás közben a végén még valamit megint elfelejtsetek. Mint pl. az idei VB-re nevezni magyar versenyzőt.

A Szövetség úgy döntött ameddig ez nem történik meg, addig egyforma esélyt és lehetőséget biztosít annak a 8 embernek,
Akik között lehet doppingoló/drogos is, akiket nem mert nevezni, az MKSZ??? 
De mért 8?? Számításaim szerint Kristófon kívül 9 emberről beszélünk.
akik jelenleg a legesélyesebbek a válogatottságra, amellett, hogy elkezdtük figyelemmel kísérni a felkészülésüket és a versenyzési moráljukat.
Mit jelent az, hogy elkezdtük figyelni a versenyzési moráljukat? Esetleg a versenyzési morálba beletartozik az is, hogy elfogadod a zsűri döntését? És nem ők láttak valamit rosszul, hanem tényleg nem voltál az adott napon jobb, mint X vagy Y? Versenyzői és MKSZ szinten is?
Többen is kifejezték közülük a versenyzési szándékukat is és többen is közülük nagyon szépen teljesítettek az elmúlt időszakban.
A többen az itt konkrétan 2 személy, ezt költői túlzással sem nevezném többnek, esetleg páran, néhányan, egy-ketten, maroknyian lenne a „terminus technicus”.
Viszont mivel nem került meghatározásra most még rangsor, és nem volt lehetőségünk mindannyiuknak biztosítani a nevezési lehetőséget, ahhoz hogy közülük bárki kiemelhető legyen szükség lett volna kifejezetten erre az indulásra egy válogatóra.
Ha akart volna az MKSZ, akkor tudott volna 2+1 embert nevezni. Minden más csak felesleges mellébeszélés.
Viszont az UEC az összes papír benyújtására mindösszesen két munkanapot biztosított, így ez lehetetlen lett volna.
A cseh (3 versenyző), francia (3), német (3), olasz (3), litván (2), holland (3), orosz (3), szlovák (2), szlovén (2), spanyol (3) szövetségeknek bezzeg sikerült ezeket a papírokat időben benyújtani akár 2-3 versenyzőre is. A magyar, a horvát, és a svájci szövetség indított csak 1-1 versenyzőt. Csak az angolok voltak rosszabban, ők egy versenyzőt sem neveztek. De lehet, ők is azt a mestertervet használják, mint a hazai szövetség, a VB kapcsán. Ha nem indítunk senkit, nem is tud kikapni. Az MLSZ is ezt alkalmazhatja, mert a hazai labdarúgó válogatott 1987 óta egy gólt sem kapott a VB-ken, és nem is veszítettek el egy meccset sem, és ez 2026-ig tuti így is marad.
A regisztrációs felületet múlthét pénteken nyitották meg, a vízum ügyintézéséhez szükséges dokumentumok leadási határideje 25-én hétfőn lejárt.  Így sajnos esélyünk nem volt ezt megcsinálni. Enélkül nem lett volna korrekt bárkit is kiemelni a többiekkel szemben. 
De kilehetett volna emelni, és korrekt is lett volna, csak nem emeltétek ki, és ez így nem korrekt. Ez ugyanúgy el lett baszva, mint a VB-re való nevezést. És ismét bebizonyította az MKSZ, hogy nem más, mint egy aktatologató bürokratikus gittegylet.
Kristóf teljesen más kört zár, mint a válogatottságra esélyes többi versenyző, Őt ettől teljesen függetlenül tudjuk kezelni, így Ő kiválasztható volt az előbb említett válogató nélkül is.  Korából adódóan is és az elért eredményei alapján is.
KRISTÓFNAK OTT A HELYE EBBEN NINCS VITA. DE  2+1 HELY VOLT, NEM CSAK 1!!!!!!!!
Míg a többiek lehetőségeit, hogy a rangsorban hol áll erősen befolyásolta az is, hogy kinek volt anyagi lehetősége versenyezni.
Mint minden más sportban.
Ez alapján kiválasztani nem lett volna tisztességes a hasonló szinten lévő csapattársai közül, akiknek nem adattak meg ezek a lehetőségek.
De kurvára tisztességes lett volna, pl. az UCI ranglista alapján. Vagy körbekérdezni 1 óra alatt az összes versenyzőt, hogy srácok itt a lehetőség, ha vállalod, akkor benevezünk, de pénzt sajnos nem tudunk adni rá.
Hamarosan elkészül és még idén kihirdetésre, kerülnek a válogatási elvek és a válogatottsági feltételek.
Még idén? Ugye az MKSZ-nél is december 31-ig tart az év? Na vajon mik lehetnek a feltételek egy rangsorhoz, egy pontozáson alapuló sportban? Szerintem a pontszámok. Pl. Ob, UCI világranglista.
A válogatókat jövő év elején megtartjuk és a 2022-es versenyszezont időben meg tudjuk kezdeni csapatként a frissen felállt válogatottal.
Csak ne kapkodjátok el, az eddigi hozzáállást nézve (pl a VB-re is későn kaptatok észbe, hogy jajj mindegy már késő, ezzel örökre elvéve egy lehetőséget egy hazai sportolótól) Ha hozza formáját az MKSZ akkor 2022 helyett, jó ha 2024-re lesz belőle valami. Halkan jegyzem meg, hogy 2022-ban is lesz VB, nehogy kifussatok az időből.
Célunk, hogy mindegyik érintett sportoló ehhez is és addig is egyforma esélyeket kapjon.
Ha az arra esélyeseknek egyforma feltételeket akarnak biztosítani, akkor az Eb-re neveztétek volna a második és harmadik embert is. Amire a versenykiírás alapján az ország jogosult volt.
Bármi kérdésetek van, keressetek minket. 
Most szerintem feltettem itt párat.

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Polyák András hozzászólt ehhez :

2020-as Ride.hu bajnokság állása 1. forduló - "..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

Nagy Zsolt hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

Nagy Zsolt hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."