Magyar Kerékpáros Szövetség BMX szakági megbeszélés 2.

Aki lemaradt az első részről itt elolvashatja.

Ezek voltak a tervezett témák a megbeszélés előtt

  • Szakági Tanács megalakításának előkészítése a 2020-as évre
  • Jövő évi versenynaptár előkészítése
  • 2020-as pénzügyi terv előkészítésének folyamata
  • Bíróképzés
  • Versenyek kommunikációja (előzetes, helyszíni, utólagos)
  • Versenyekkel kapcsolatos elvárások (mentő, molinók, beszámoló, képek..stb)
  • Válogatási elvek 2020
  • Antidopping

A négy tagú Szakági Tanácsot az egyesületek jelölik kis és szavazzák meg. Ez a szakági tanács lesz az úgynevezett „BMX szövetség vezetősége” Ők döntenek mindenben, többek között a többi menüpont kérdéseinek eldöntésében.

A Szakági Tanácsba, személyt jelölni a tag egyesületek jogosultak. Már a helyszínen volt olyan, aki vállalta volna a szerepet és olyan is volt, aki annak ellenére sem, hogy többen kérték. ( Na, ez az utóbbi lennék én, mert minden körülmény között szeretnék független lenni mindentől és mindenkitől, nem vagyok tagja egyik egyesületnek sem, és nem is szeretnék. Maradnék a nagypofájú megmondó ember, aki mindenhez IS ért. És esetemben ez tényleg igaz :D ) HASHTAG IRÓNIA

Az első pont megbeszélése tartott a legtöbb ideig, és csak egy dologban jutottunk közös nevezőre, hogy a flatland szakágnak a 4 helyből egyet kapnia kell és a személyében is egyetértettünk. (hogy ki ő azért nem írom le, mert nem volt ott és nem tudom, hogy ténylegesen vállalja-e)
A többi menüpontban nem volt döntés csak átbeszéltük, vagyis az MKSZ elmondta mi a menetrend, mit hol hogyan mikor kell, vagyis kellene csinálni. Ezeket a pontokat a Szakági Tanácsnak kell kidolgoznia.
Egyedül a zsűri képzésben lett picit konkrétabb előrelépés. Koplányi Martin, aki egyike a hivatalos bíróknak, vállalta, hogy a legutóbbi képzés anyagából, és a WUG-on a UCI BMX vezetőjével folytatott beszélgetések, valamit WUG-os segéd bírói tapasztalatok alapján kiegészíti, frissíti az eddigi bíróképzés anyagát.

Hivatalos bírók, akik letették a vizsgát:
Koplányi Martin
Vizi Tibor
Lázár Hunor
Bozsó Csaba
Marics Tamás

A versenyekkel kapcsolatos elvárásokhoz én csak annyit tennék hozzá, hogy az eddigi Ride.hu versenynaptárba kerülés feltételeit kicsit „szigorítottam”, hogy a versenyzők minden esetben megtudják hányadik helyen végeztek. Ha a jövőbeni Szakági Tanács megalakul és kikérik a véleményemet, akkor ezeket a szabályokat mindenképpen kötelezővé tenném, minden versenyszervezőnek, akár hivatalos akár nem hivatalos versenyt szervez.

2020-as ride.hu versenynaptárba kerülés feltételei                                                            

 

 

Nincs hozzászólás.

bezár

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Velosophie - Miniramp project - "Jóflash jó ez a stílusa a..."

hozzászólt ehhez :

A véleményem ez! - A váci skatepark - "A váci "skate..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Én arra gondoltam hirtelen, ho..."

Tóháti Róbert bio hozzászólt ehhez :

Kivel ne rovatunk......... - "Nyugi Nike, lehet akciós volt ..."

hozzászólt ehhez :

Dunántúli Extrém Sport Bajnokság - Tapolca - "Várunk min..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Ez sajnos s..."

Nagy Zsolt hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

NIKE hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "..."

Nagy Zsolt hozzászólt ehhez :

Ride.hu bajnokság 2014 tervezett változások - "Az ötlet j..."

Belvári András hozzászólt ehhez :

BMX Worlds 1991 - 2013 - "ez valami hihetetlen! elképesztő,..."